Design
Design  »  Designer portré  »  Hegedűs Andrea textiltervező
Textiltervező

Hegedűs Andrea textiltervező

Szép Házak
Hegedűs Andrea textiltervező tevékenysége a lakástextil szinte minden felhasználási területét felöleli: függönyök, szőnyegek, ágytakarók, terítők, falitextilek egyaránt kikerülnek műhelyéből. Emellett az üvegtextil hazai innovátora.
Hegedűs Andrea textiltervező

Hegedűs Andrea 1997-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetemen (MOME-n). 1999-től 2006-ig minden évben szerepelt munkáival a legjelentősebb európai lakástextil-seregszemlén, a frankfurti Heimtextilen, az utolsó években mint egyedüli magyar tervező. Jól ismeri a nyugati művészeti világot, ugyanis évekig élt és dolgozott Svájcban, s hosszabb időn át volt kétlaki, a francia főváros, Párizs és Budapest között ingázott.


Pályája kezdetétől kísérletező alkat. Főiskolásként a lánc- és vetülékfonalak színeinek váltogatásával ért el változatos színjátszó hatást a gyöngyház felületeken. De ő még hímezte is a szinte káprázó anyagot, amelynek motívumai éppúgy emlékeztetnek növényre, mint emberi alakra.

Amikor Svájcban dolgozott ösztöndíjasként, a fényes-matt felületek játékára építette kompozícióit, amelyek látványosságát bársonynyomással előállított rátétekkel fokozta. Sokféle technikát használ, a legkülönfélébb szövési módokkal, transzfernyomással, rátétekkel, lyukhímzéssel, szálhúzásos technikával egyaránt megpróbálkozott. Alighanem kísérletező hajlamának is köszönhető, hogy hamar rátalált egy ősi, távol-keleti technikára, az ikatra. Ennek lényege, hogy a kész szövetben a szálakat egyenként megfestve foltszerű hatások hozhatók létre. Az ilyen technikával készült anyagai felkeltették a híres Création Baumann figyelmét.


Egy sikeres pályázat révén egy évet tölthetett Svájcban tervezői gyakorlaton, ahol az ikatot ipari technológiára alkalmazta. Ott kapott kedvet a hímzéshez, amely pályáján újabb váltást eredményezett. Hazatérése után a jóval látványosabb hímzésapplikációk készítésébe fogott. Az ekkor elnyert Kozma Lajos-ösztöndíj segítségével egyedi lakástextil-kollekciót hozott létre. Ettől kezdve folyamatosan készít textilterveket, amelyekkel hazai és nemzetközi szakkiállításokon szerepel. Számára ez kettős haszonnal jár: nemcsak szakmailag fontos információkhoz jut, hanem kapcsolatokra is szert tesz.


Mindemellett – elsősorban idehaza – magánmegrendelőknek dolgozik. Egyedi tervezésű és kivitelezésű munkáival már több alkalommal találkozhatott a közönség a szombathelyi textilbiennálén, a VAM Design Centerben, a Lakástrend kiállításon és a Millenáris Parkban rendezett tárlatain.


Az általa kifejlesztett üvegtextilek a különleges, egyedi tervezés, valamint a hagyományos kézműves és a legújabb ipari technológiák ötvözésével létrehozott művek. Az üveg kiemeli a textil szépségét, a textil pedig részben képes átvenni az üveg átlátszóságát. Az üvegtextil alkotások felhasználási területei az építészet, a belsőépítészet, a formatervezés és az installáció, ezen belül a kültéri és beltéri burkolatok, az üvegfalak, a tolóajtók, az ajtóbetétek.


Kiválóan alkalmas az üvegtextil térelválasztó panelek, lépcsők, lépcsőkorlátok, zuhanyfülkék, bútorfelületek, (bár)pultok, világítótestek, térbe függesztett fényplasztikák stb. látványos elemeként. Ezek az egyedi alkotások középületek dekoratív, egyedi hangulatú térhordozó elemei lehetnek, de az otthonok nyugodt, harmonikus tereibe is jól beilleszthetők. A két – látszólag egymástól távol eső – anyag vegyítése, a velük való kísérletezés, egymásra hatásuk vizsgálata során létrehozott egy merőben új anyagminőséget. A művészi elgondolás és a technológiai háttér kettőséből forradalmi újdonság jött létre. Az új anyag rendkívül sokrétűen felhasználható, hiszen bármilyen méretben és mintával el lehet készíteni.


Az, hogy milyen anyagok és motívumok kerülnek a két üveg közé és milyen további üvegfelületi megmunkálást használ a textiltervező, az a művészi szabadságtól, a fantáziától és a kreativitástól függ. A különféle anyagok más-más tulajdonságai, a hímzések, az applikációk és a kivágások egyedivé teszik, sajátos karaktert adnak az üveglapoknak. Az üveg már nemcsak rögzít, hanem élesít, felnagyít, dinamikát ad a textileknek. Az üvegműhely olvasztótégelyéből a megrendelő igénye szerint változatos formában kerülnek ki az egyedi laminált üvegtextil alkotások az átlátszó, fényszűrő, könnyed, légies monokróm daraboktól a sűrűbb, nem átlátható, színgazdagabb, festői hatású darabokig.


További képekért kattintson ide!

További információk:
Hegedűs Andrea textiltervező

Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Lakástextil egyenesen Londonból
Az idei évben is számos újdonság napvilágot látott a London Design Festival egyes rendezvényein. A lakástextilek táján is történt változás.