Magazin
Házak
A telekvásárlás után csak egy évvel később került sor a tervezői megbízásra. Különösen felemelő, ha egy testvér családi házát kell megálmodni.  »
A tulajdonosok öröklakásukat kívánták felcserélni egy kertes házra, ezért néhány évvel ezelőtt az akkor pályája kezdetén lévő ismerős tervezőt kérték fel.  »
Johannesburg külvárosában, hatalmas telekre épült ez a lakóház. Az északi és keleti traktusból páratlan kilátás nyílik a környékre.  »
Budapest határában, egy kis település újonnan kialakított lakóházas övezetében találtak rá az építtetők a jó adottságú telekre.  »
A különleges terepadottságú telek mindig kihívást jelent tervezési szempontból. A meredekség mértéke és iránya nagyban befolyásolja az épület elhelyezését.  »
Egy ikerház építésekor kívül egységes, belül pedig általában a tükrözéssel két egyenrangú lakás születik.  »
A nyugat-dunántúli város nemcsak kulturális, hanem földrajzi adottságai révén is közkedvelt, ahol az építészeti korszakváltások lenyomata tükröződik.  »
Egy budai domboldal újonnan parcellázott területén épült fel egy olyan ikerház, amelynél a gépkocsitárolók alacsony kubusai szinte „széttolják” a lakótömböket.  »
A családi ház kivitelezése során csak az utcafront néhány tíz méterét bolygatták meg, ennek köszönhetően a domboldal növényzete vadregényes maradt.  »
A dél-afrikai birtok területi adottságai és a tulajdonosok életformájához igazodó funkcionalitás indokolta a terjedelmes méretű épületegyüttes létrejöttét.  »
A tervezési megbízás nem mindig közvetlenül az építtetőtől ered, ebben az esetben az egész folyamatot összefogó beruházó is részt vett a döntésekben.  »
A megújuló energiák hasznosítása mellett elkötelezett építtető egy teljesen önellátó rendszerrel felszerelt, modern lakóházat álmodott meg.  »
Tiszteletre méltó, ha valaki egy 1960-1970-es évekbeli, leromlott nyaralóépület felújítására vállalkozik, hiszen rendbetételük egy újnál sokkal költségesebb.  »
Nem mindennapi feladat várt a tervezőre hazánk egyik legvadregényesebb turisztikai célpontjaként ismert helyszínén.  »
Egy Dél-Alföldi város vonzáskörzetében lévő település kertvárosias részén épült fel a modern vonalvezetésű, földszintes családi ház.  »
A Balaton-felvidéki környezet inspirálta a falusias és kortárs jegyeket is hordozó épület megformálását.  »
A kor kihívásainak megfelelő modern formát átgondolt, belső funkcionalitás jellemzi, amely igazodik a vevők egyedi kívánságaihoz is.  »
A tulajdonos panorámára hangolt környezetet képzelt el leendő otthona megépítéséhez, ezért már a helyszín kiválasztása is hosszú folyamat volt.  »