Design
Design  »  Bútor / tárgy  »  Fürdőszobai glamúr
Bútor / tárgy

Fürdőszobai glamúr

Élménydesigner
Előfordult már a történelemben – ha jól emlékszem, úgy 100-200 évvel ezelőtt –, hogy a fürdőszoba inkább volt szoba, mint fürdő. Hogy praktikusabb lehetett-e így parkettával, selyem tapétával, drapériákkal? Nem valószínű. Az biztos, hogy a méreteket illetően sok mai fürdőszobát felülmúlt, és most ne csak a panellakásokra meg a garzonokra gondoljunk...
Nem keltett annyira steril benyomást sem, igaz, azt ki-ki döntse el maga, hogy ragaszkodik-e ehhez a kissé rideg sterilitáshoz. Persze efféle fürdőszobával, egyáltalán fürdőszobával, kizárólag az arisztokraták és a dúsgazdag polgárok dicsekedhettek.


Úgy tűnik, manapság egyre többen akarnak a hagyományos értelemben vett fürdőszobától – csempe tetőtől talpig, üveg, páratűrő fémek és műanyag bevonatok, valódi fából minimális – elrugaszkodni. Ezt példázza a Duravit Esplanade névre keresztelt kollekciójának egyik tagja, a Sergei Tchoban tervezőasztalán született fürdőszoba szekrény. Lehetne ez szekrény egy hálószobában is, eszünkbe sem jutna, hogy oda nem való. Csak, hogy értsük Tchoban motivációit, álljon itt egy mondat tőle: "a modern gazdagság azt jelenti, ha egy picit többet engedünk meg magunknak, és mégis a földön járunk".


A bútor éppen ama régi korok szekrényeinek feltámasztásából és újrafogalmazásából született, melyek egykor a fürdőt szobává tették. Először is lábakon áll, ami nélkül egykor nem léteztek bútorok. Aztán a fogantyúk, kézzel varrott, sötétbarna bőrből, krómba foglalva, és az ajtó, ami leginkább egy klasszikus bőröndre emlékeztet. A front burkolata sötét fa – ugyancsak klasszikus –, de tekintettel a trendre, választható fehér lakk felülettel is.


Talán nem állunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy Tchoban azokhoz kíván szólni, akik az eleganciára, a hagyományokra szavaznak, ugyanakkor kozmopoliták és ragaszkodnak a kényelemhez, no meg némi luxushoz.



Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Fürdőszoba, a kényelem centruma
Itt kezdődik és végződik a napunk, ha pedig fürdőszobánkat igazán kellemes hellyé tudjuk varázsolni, napközben is sokkal szívesebben tartózkodunk bent. Tegyük nyugalmas szigetté!


KATEGÓRIÁK