

Enteriőr
Minimál stílusú lakás BarcelonábanEgy ilyen, a Földközi-tengertől karnyújtásra lévő lakás, mely az egyik legnépszerűbb városban, Barcelonában található, érthető okokból sokak álma lehet.
A mediterrán helyszín és a modernizmus – Susanna Cots katalán tervezőnő munkáját szemlélve – úgy tűnik egymást erősítő tényezők. A Földközi-tenger közelsége nem feltétlenül sarkallja a designert a helyi sajátosságok felvonultatására, amit viszont láthatunk nagyon is merít ebből a forrásból. Susanna a parttal párhuzamosan helyezkedő, 150 négyzetméteres épület belső terét ugyancsak a parthoz igazodva tagolta, ezzel is hangsúlyozva a tenger közelségét. A Sant Andreu de Llavanares negyedben található ház amolyan második otthona a megbízónak, aki arra kérte a tervezőt, hogy minél inkább az egyszerűségre és nyugodt hatásra törekedjen. Ennek a kívánságnak Susanna a világítás gondos megtervezésével, valamint a színekkel és részben a berendezéssel maximálisan eleget tett. A fehér, mint uralkodó szín az egyszerű bútorzattal együtt, személyessé és rendezetté teszi a belsőt, míg a fények és árnyak váltakozása nyugalmat áraszt mindenütt. A terek átláthatók, világosak, funkcionálisak és kényelmesek. A konyhát például fülkének tervezte Susanna, melyben nem csupán a konyhaszekrény kap helyet, hanem a vendégszoba is – természetesen egymástól függetlenül. A nappalit az étkezőtől a két méter hosszú kandalló választja el, így a párhuzamos vonalak további hangsúlyt kapnak. A belső térre jellemző fapadló a teraszon folytatódik, mely így a belső tér szerves folytatásává válik. Rendhagyó és látványos megoldás a hálószoba padlóburkolata, mley az ágy mögötti falon, fejvégként folytatódik. A minimál stílus különösképpen jól érvényesül ebben a lakásban. Semmi sem túlzó: nem túl kevés, nem túl rideg, otthonos, de nem modoros, nem mesterkélt. Az enteriőr tökéletes a maga nemében. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||