

Enteriőr
Párizsi otthon felújítás utánAdott egy jó paraméterekkel bíró, ám lelakott lakás és egy elképesztő fantáziával megáldott tervező gárda. Mi történik, ha utóbbi rátalál ez előbbire?
A torinói UdA tervezői, Andrea Marcante és Adelaide Testa egy 60 négyzetméteres, szinte romos állapotú párizsi lakás felújítására és átalakítására kaptak megbízást. Az inspirációt a mesék világából merítették, innen az a sajátos, elvarázsolt légkör, mely ennek az otthonnak sajátja. Az elképzelt helyszín a négyszögletű kerek erdő, virágok borította tisztással, erdei házikóval, elvarázsolt kastéllyal. Miképpen lehet ezt egy lakás keretein belül megvalósítani? Az erdőt a nappaliban találjuk, a falra akasztott mű trófea és a dús szobanövényzet jelképezi, a virágos tisztás a szőnyeg, az erdei házikó az fából épített doboz, melybe a fürdőszobát helyezték el, az elvarázsolt kastély pedig maga a hálószoba. Ezekből a díszletekből áll össze az enteriőr, mely így képez egységet, sajátos látványvilágú lakóteret. Természetesen a lakás beosztását a szükség is diktálta, mivel a vizes blokkot nem lehetett áthelyezni, a hálószoba pedig eredetileg egy lyuk volt, ahogy a konyha is. A nappali viszont túl sok helyet foglalt. A tervezők a térszerkezeten hajtottak végre jelentős változtatást, a funkciók az eredeti helyükön maradtak, csak egyik helyiség kisebb, másik nagyobb lett. A felesleges falakat eltávolították, sőt az egyetlen fal tulajdonképpen a „házikó” fala fából, amolyan erdei lak-szerűen, mint a mesében. Elvarázsolt lakás, nem csak elvarázsolt lakóknak mesés hangulattal. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Fantázialakás Londonban
Újra divatba jött a színek használata a lakberendezésben. Ez érzékelhető a London belvárosában található, fantázialakásban is.
Loft lakás Ukrajnában
Egy loft apartman az ukrajnai származású 2B GROUP építész iroda két fiatal építész tehetség, Viacheslav Balbek és Olga Bogdanova kezéből.
Minimalista otthon Tokióban
Egyáltalán nem meglepő, hogy a minimalizmus maximumra járatását épp Japánban tapasztalhatjuk meg. Hiszen e stílus bölcsőjét is errefelé ringatták. |
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||