

Enteriőr
Stúdiólakás New YorkbanNew York a lakásokat illetően a szélsőségek városa. Van itt tetőteraszos penthouse, bérházi garzon, kertvárosi palota, és különleges stúdiólakás.
„Arra gondoltam, hogy kezdhetne valamit a lakásommal.” Így indult az a megbeszélés, amire a brooklyn-i Jordan Parnass Digital Architecture (JPDA) építészei érkeztek. Miután a megbízóval egyeztették a bútorokat, a falak színét és a padló burkolatokat, oda lyukadtak ki, hogy mégiscsak megérné beruházni egy nagyobb átalakításba. Magánélet és munka 46 négyzetméteren. Ekkora helyen élt a megbízó, Michael Pozner az American Apparel fejlesztési igazgatója, aki ezzel maximálisan elérte lakásának határait. Az iroda-lakás zsúfolásig megtelt játékokkal és mókás műtárgyakkal, csak éppen a tulajdonosnak nem jutott egy talpalattnyi hely sem. „Hát ez az, amit nem neveznék otthonnak. Inkább hasonlított egy főiskolai koleszre” – jellemezte az előzményeket Darrick Borowski a JPDA kreatív igazgatója. „Az volt a célunk, hogy a lakás tükrözze használója életstílusát. Saját igényei szerint alakíthasson ki itt egy elegáns és hatékony környezetet.” A JPDA munkatársai egyértelmű tervekkel és célokkal álltak elő. Az egyik legfontosabb az volt, hogy ügyfelük megszabaduljon a rengeteg holmitól. Ezen a problémán egy mindent elnyelő tárolórendszerrel segítettek. A következő lépésben meghatározták és átszervezték a funkcionális tereket, a főzés, a tisztálkodás, az öltözködés, az alvás területét, egyúttal vizuálisan egyértelművé tették ezeket a helyeket. Harmadik feladatként pedig kevésbé játékossá, felnőttesebbé varázsolták a stúdiót. Visszafogott minimál stílust ajánlottak, ami az apró lakást hívogató, nagyvárosi menedékké emeli. Michael rábólintott a tervekre. A megvalósítás során minden létező lehetőséget kihasználtak a tárolásra, tekintet nélkül arra, hogy melyik helyiségről van szó. A konyha, a fürdő- és a tetőtéri hálószoba területét a mindenhol jelenlévő, fából készült borítással alakították egységessé. A központi téren kívül eső részeket rugalmasan kezelték, ezt hangsúlyozandó minden felület magasfényű fehér felületet kapott. Akadtak persze nehézségek. A járható gardróbnál például rendkívüli precizitásra volt szükség ahhoz, hogy a magasság megfelelő legyen. Fölé építették ugyanis a hálófülkét és mindkét helyiségben kényelmesen el kell férnie a kosárlabdázó méretekkel rendelkező megbízónak. A végeredmény egy rendkívül rugalmas és hatékony élettér, melyben a tervezők újraszervezték az alaprajzot ahhoz, hogy ügyfelük munkájához és magánéletéhez tökéletesen alkalmazkodjon. A stúdiólakás most már nyitott, szellős és személyes. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Design lakás Dél-Afrikában
Ízig-vérig 21. századi. Röviden és velősen így jellemezhetnénk ezt a lakást, melynek tervezői egy sor kreatív megoldást szállítottak megbízójuknak. |
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||