

Enteriőr
Zen lakás tradíciókkalA Zen-t magyarázni felesleges. Ebben élni kell és érezni. Egy Zen szellemben működő tervezőnek pedig már az is elég az ihlethez, ha egy verset elolvas.
Az izgalmas alkotásairól nevezetes kínai designer Feng Yu Zen szellemben tervezett lakása Huiyang Zhenye város egyik toronyházában található. Tény, hogy nehéz párhuzamot találni a Zen és egy nagyvárosi felhőkarcoló között, ám éppen ez a Zen lényege: bárhol, bármikor megteremthetjük magunk körül, ha lelkünket arra alkalmassá tettük. A Z2 nevet viselő otthon pedig éppen erről szól. Az enteriőr a tulajdonos hagyományok iránti mélységes tiszteletéről árulkodik. Az egyszerű színek, a természetes anyagok és az organikus formák együttese végtelen nyugalmat és harmóniát teremtenek, az antik tárgyak és műalkotások pedig azt a maximumot teszik hozzá ehhez a képhez, mely a hagyományos Zen stílust tökéletesen szemlélteti. Az alsó szinten az előszoba – ami nem az európai értelemben vett előszoba, sokkal inkább egy pihenő hely – sok mindent elárul a folytatásról. A rendkívüli belmagasság egyáltalán nem hat nyomasztóan. A finoman megmunkált kő és réz függöny meghatározzák a helyet, a hatás egyszerre erős és szelíd. A rézhálóból készült függöny útját állja az ablakokon beáradó erős fénynek. Az étkező ugyancsak kiegyensúlyozottságról árulkodik: nincsenek improvizatív részletek, mindennek jól értelmezhető és megtervezett helye van. A felső szint az úgynevezett „Ce Ti”, ami a kelet kincseit jelenti. Itt minden megtalálható és úgy található, amit és ahogyan a Zen megkövetel: semmi sem véletlenszerű, annál inkább kiszámítható és logikusan megkomponált. Antik és felújított, illetve antik minták alapján készült bútorok, ide remekül illő design szőnyeggel és egy tárlat a tulajdonos féltve őrzött keleti teáskanna gyűjteményéből. A játék-, dolgozó- és hálószoba ugyancsak ezt a vonalat képviselik, bár utóbbi három helyiség sokkal inkább modern, mint antik, de mit sem veszítenek a Zen lendületből. A légkör nyugalmas, mértéktartó, minden puha, de nem bizalmaskodó. Amilyen a Zen maga. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
TOVÁBBI ÍRÁSOK A TÉMÁBAN LEGFRISSEBB ÍRÁSOK LEGOLVASOTTABB ÍRÁSOK KATEGÓRIÁK |
![]() |
||||||
|
||||||