Design
Design  »  Enteriőr  »  Zen-nyugalom egy toronyházban
Enteriőr

Zen-nyugalom egy toronyházban

Élménydesigner
A néhány évvel ezelőtti lakásépítési boom Dél-Floridát sem hagyta érintetlenül. A feledhető munkák mellett született néhány különleges "csemege" is.
A társasházépítés csúcsrajáratásának idején a fejlesztők egyik lakóépületet húzták fel a másik után. A belsővel nem igen foglalkoztak, arra már nem jutott idő, hiszen futottak a következő munka után. A szerkezetkész állapot viszont jól jött a tervezőknek, köztük a DEN Architecture munkatársainak, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy lelket lehelnek a sokak által lélekölőnek tartott toronyházak egyik lakásába.

Fotó: Greg Clark

A megbízó egy fiatal miami-beli  házaspár volt, akik meghitt, nyugalmas és praktikus lakásra vágytak. Olyanra, melyből hiányzik minden mesterkéltség és minden mesterségesség. És lássuk be, mindezt ebben a környezetben nem volt egyszerű megvalósítani. A DEN tervezői nyitva hagyták a tereket, melyek így egyszerre több funkciót is betöltenek. A magas mennyezet a szellősséget hivatott hangsúlyozni, szándékosan nem zárták le álmennyezettel.



Az anyagokat és a grafikákat a zen nyugalma ihlette: sok fa, szizál és fehér bőr nyújtanak kiegyensúlyozott hangulatot. A színek ugyancsak ezt az éteri nyugalmat erősítik.

Szinte minden bútor használt darab, a 20. század közepéről való veterán, de igényesen felújított tárgyak láthatók az egész lakásban. Az úgynevezett fenntartható tervezés ambíciója egyébként a projekt egyik legfontosabb eleme volt, hiszen ezáltal elkerülhető a felesleges vásárlás (és gyártás), valamint az új bútorokhoz előállításához és szállításához kapcsolódó környezeti ártalmak. A minimális mennyiségű új tárgy, például a képkeretek mindegyike, helyi kiskereskedőktől került ide, és valamennyi újrahasznosított anyagokból készült.

Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Otthon a zen jegyében
A Fábio Galeazzo tervezte brazíliai lakás a távol-keleti zen jegyében készült el. A lenyűgöző stílus már több európai otthonba beköltözött már.


KATEGÓRIÁK
Enteriőr (96)