Másként tekint az ajtókra egy belsőépítész és másként egy lakberendező. Egyikük szerint az ajtó csak egy nyílászáró, amelyen átjárunk az egyik helyiségből a másikba, a másikuk szerint pedig egy olyan bútordarab, amely a lakás legtöbb helyiségében megtalálható. A lakberendező szerint az ajtó már a méretei miatt is, de a színe és a formája miatt mindenféleképpen térformáló hatású.
Technikai követelmények
Az igazság talán valahol a kettő között van, hiszen az ajtónak – a megjelenésén túl – bizonyos technikai követelményeknek is meg kell felelnie. Lakásunk körülményeit is szem előtt tartva épületszerkezeti elemként is meg kell állnia a helyét. Ezért többek között figyelnünk kell az ajtólap betétszerkezetére, a helyiségek közötti hőmérséklet-különbségekre (a vetemedés elkerülése miatt) és a felületére. A felület minősége nemcsak a design miatt fontos. Kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy hova tervezzük az ajtót. Gyerekszobába például nem javasolt egy értékesebb furnérozott vagy tömörfa ajtó, ugyanakkor egy jó minőségű fóliázott fafelülettel az ajtólapot sem kell féltenünk.
Stílusmeghatározás
Ha meggyőződtünk arról, hogy ajtólapunk megfelel a kívánt technikai feltételeknek, jöhet a stílusmeghatározás. A beltériajtó-kínálat ma már olyan nagy, hogy hoszszú ideig is elidőzhetünk a válogatással. A felületek sokfélesége és a számtalan kiviteli variáció lehetővé teszi, hogy igazán szabadjára engedjük a fantáziánkat. Az ajtólap kiválasztásánál sokan csak a szín meghatározását tartják fontosnak, holott a kivitel, a formavilág is ugyanannyira elengedhetetlen feltétele egy-egy adott stílusnak, gondoljunk csak a boltíves vagy a minimalista, falc nélküli ajtókra. Igaz, a szín is nagyon fontos, hiszen ennek kell a leginkább összhangban lenni a környezetével, a falakkal, a padlóburkolattal és a bútorokkal. Az ajtótok, az ajtólap és a padlóburkolat egységessége adhatja az egyik leglátványosabb lakberendezői ütőkártyát a kezünkbe.
Színek, stílusok
A kiválasztott stílustól függően az egymással összecsengő vagy épp az egymásnak ellentmondó színkombinációkkal erősíthetjük az adott stílusjegyeket. A két oldalon eltérő felületű és színű ajtóknak köszönhetően ma már abba sem kell beletörődnünk, hogy például a bejárati ajtónk belső fele rontja az előszobai összképet. Az ajtó külső oldala a lépcsőházi többi ajtó, míg a belső oldala a beltéri ajtók színével megegyező lehet. Apróságokkal tovább fokozhatjuk a kiválasztott stílus jegyeit. Például pántokkal, üvegezéssel, fa- vagy fémrátétekkel, sarkos vagy kerek ajtó- és tokélekkel, és nem utolsósorban a kilinccsel. A kilincsek között is található retro, polgári, minimál, loft vagy akár klasszikus stílusú is.
A kilincsek harmóniája
A kilincsek színét érdemes a lakásban található fémtárgyak uralkodó színéhez, az ajtólapon és a tokon található veretek (pánt, zárlemez), a fémapplikációk színéhez igazítani, hogy tökéletes összhatást kapjunk. Ha ragaszkodunk egy adott kilincsformához, lehetőségünk van ugyanazt rendelni az ajtókra, illetve az ablakokra is. Játszhatunk még a rozetták formájával (hosszúkás, kör, négyzet), illetve az ajtólap síkjába való süllyesztésükkel is. Kevesen gondolnák, hogy a nyitásirányok is meghatározók a lakberendezési összhatás szempontjából. Egy helyiségben úgy ideális és esztétikus, ha – a rendelkezésre álló helytől is függően – az összes ajtó egy irányba nyílik, befelé vagy kifelé. Ez azért fontos, mert így egyformán látszanak a tokok, valamint a pántok és a burkolatváltók is ugyanarra az oldalra kerülnek.
Az ajtók anyaga
Némely gyártónál egyes ajtómodelleket mind fából, mind üvegből vagy fóliás, illetve furnéros kivitelben is rendelhetünk. Így azonos mintázatú ajtóink lesznek, és a különböző alapanyagok kombinálásával lehetőséget kapunk az eltérő stílusú enteriőrökbe való illeszkedéshez. Ennyi lehetőség között könnyen elbizonytalanodik az ember, a legtöbben nehezen tudják elképzelni, hogyan is mutat majd az ajtó például a nappalinkban.
A német ajtógyártók felismerték, hogy az ajtóknak nemcsak önmagukban kell mutatósnak lenniük, hanem harmonikusan kell illeszkedniük a környezetükbe. Ezért a gyártók olyan bemutatóeszközöket dolgoztak ki, amelyekkel a vásárlók már eleve szobakoncepcióban gondolkozhatnak.
Így egy egyszerű mobilmegoldás keretében „összelegózhatjuk” a lakás bármely helyiségét. A kiválasztott ajtólaphoz próbálhatjuk a tokot, a padlóburkolatot, a szegőlécet és még a tapétát is. Ha mégsem tetszik az összhatás, addig válogathatunk a minták között, amíg elégedettek nem leszünk a végeredménnyel.
Kérjen ajánlatot ZENIT DOOR beltéri ajtókra az alábbi elérhetőségen:
ZENIT HOME
1013 Budapest, I., Döbrentei u. 21.
Tel.: +36 30 501 7784
E-mail: shop@zenithome.hu
www.zenithome.hu
www.facebook.com/zenithome