Az ajtólap és az élfólia közötti vékony rés szennyeződése, illetve annak takarítása sok bosszúságot okozhat. Vagyis az a kérdés, hogy mennyire fontos a kerekített ajtóél, nem elsősorban esztétikai szempontból, hanem praktikus okokból érdekes.
Ez a problémakör igazából a laminált (dekorfóliás és CPL) ajtók elterjedésével került előtérbe. Ezeknél az ajtóknál vált ugyanis technológiailag először lehetővé, hogy az ajtó felületére ragasztott (kasírozott) fóliát, illetve CPL-lemezt ráhajtsák az ajtólap ütközőperemére.
Korábban az ajtólap sarkos volt, a felületi fólia vagy lemez, valamint az ajtó élére ragasztott élfólia között vékony rés volt látható. Ez volt az a hézag, amelybe a szennyeződések igen hamar belerakódtak, ezáltal állandóan piszkos érzetet keltve.
Ezt a hatást erősítette az a rossz felhasználói szokás, hogy a legtöbb ember az ajtón való áthaladáskor nem a kilincset, hanem az ajtó peremét fogja meg. (Figyeljük meg saját szokásunkat is!) A kéz melegének hatására viszont az illesztési hézagban lévő ragasztóanyag megolvad, keveredik a tenyéren lévő zsírokkal és szennyeződésekkel, majd egy fekete, sötét koszcsík formájában megjelenik az ajtó élén. Különösen a fehér, illetve a világos fautánzatú felületeknél szembeötlő ez a jelenség.
A legkorszerűbb laminált ajtóknál ezt a problémát az ún. postforming élképzéssel küszöbölik ki, ahol az ajtólap felületét és élét egyetlen folytonos anyagból alakítják ki hézagmentesen.
Figyelem! Létezik a piacon egy olcsóbb, kerekített élnek nevezett megoldás, ahol az ajtó éle valóban kereknek látszik, de ha jól megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy a felületen lévő lemez és az élfólia továbbra is két darabból áll, így a veszélyeztetett rés továbbra is megtalálható.
Hasonló jelenség figyelhető meg az ajtótokok sarkain is: mind a bélésen, mind a takaróléceken gömbölyített élképzés található a jobb minőségű termékeknél. Bár itt nem kell számolni a helytelen használattal, de a takarítónők biztosan találnak takarítani valót az ilyen tokokon is.
A fenti higiéniai szemponton túl nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az ajtólap élének vagy a tok bélésének sarkossága növeli az ajtóelem sérülésének veszélyét. Sokszor a legkisebb ütés is (például áthaladáskor egy aktatáska) az él kipattanását eredményezheti.
Kérjen ajánlatot ZENIT DOOR beltéri ajtókra az alábbi elérhetőségen:ZENIT HOME1013 Budapest, I., Döbrentei u. 21.
Tel.: +36 30 501 7784
E-mail: shop@zenithome.hu
www.zenithome.huwww.facebook.com/zenithome