A Wienerberger Brick Award 2014 pályázaton a legjobb 50 pályamű között két magyar alkotás is szerepelt, a nagydíjat ebben az évben egy thaiföldi filmintézet nyerte el.
A nemzetközi Wienerberger Brick Award 2014 díjait május 8-án adták át a Bécsi Építészeti Központban: egy nagydíjat, öt kategóriadíjat, valamint két különdíjat. A nemzetközi építészeti kritikusok és újságírók 26 országból összesen több mint 300 projektet javasoltak az idei díjra, amelyet 2004. óta kétévente ítélnek oda.
Az 50 legjobb pályázat közé és a a pályaműveket bemutató Brick'14 építészeti albumba is bekerült két magyar projekt: egy zsámbéki bölcsőde, valamint a Pécsett található Zsolnay Kulturális Negyed.
Zsámbéki Bölcsőde – Generáltervező: Földes és Társai Építésziroda Kft.
A fővároshoz közel eső településen felépült bölcsőde a hagyományos udvarházak formavilágát jeleníti meg, a játékos homlokzatokat a kis lakók világába illesztve. Az anyaghasználatnál a természetes, barátságos anyagok betervezésére törekedtek, ezért választották a bölcsőde homlokzatához – időtálló és ugyanakkor emberközeli, kisléptékű anyagot keresve – a téglát, amely többféle színben, szeplős rakásban, vidám égő vörös és szürke keverékeként jelenik meg. A tégla a közösségi terekben is következetesen jelen van, erősítve a külső és a belső egységet. Az egyes terek között mindenütt mélyen üvegezett nyílászárókat alkalmaztak, így a gyerekek számára alapvetően szükséges kis kuckók, intim terek végül mégis egy közösségépítő egésszé állnak össze.
Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz kapcsolódóan számos beruházás indult, melynek az egyik legnagyobb projektje a Zsolnay gyár rekonstrukciója volt. Az épületek jelentős része használaton kívül állt a technológia változása és a termelés fokozatos visszaesése miatt. Kulturális hasznosításuk korábban is felmerült, de főként financiális okok miatt nem történt változás. A 2008-ban kiírt pályázatot az MCXVI Építészműterem nyerte el és kapott felkérést a tervek elkészítésére.
Zsolnay Kulturális Negyed – Generáltervező: MCXVI Építészműterem Kft.
A gyárterületet a tervezés folyamán négy alegységre bontották. A Míves negyed épületkerámiákkal gazdagon díszített, impozáns épületekből áll, ahol bemutatják a Zsolnay család és a gyár történetét is. Az Alkotó negyed kortárs művészeti kiállításoknak ad helyet, műtermekkel és alkotóházakkal, a Család és gyerek negyedben kézműves foglalkozásokkal, szabadtéri színpaddal és családi játszótérrel várják a látogatókat. A negyedik, egyetemi negyedbe a Pécsi Tudományegyetem költözhetett.
Kantana Film- és Animációs Stúdió, Thaiföld
Nagydíjgyőztesnek a Bangkok Project Studio által tervezett képzési központot választotta a zsűri, amely felépítéséhez több mint 600 ezer kézzel készített téglát használtak fel. Munkanélkülieket képeztek ki az építkezési munkák elvégzésére, ami különleges szociális jelleget kölcsönzött a projektnek.
A lakóház kategória győztese az a kínai lakóház lett, amely önálló életformát tesz lehetővé. A nem lakáscélú építmény kategóriában a Ravensburgi Művészeti Múzeumot, valamint átépítések közül a belgiumi Buda Művészeti Múzeumot díjazták. A városi beépítés kategóriát egy spanyol projekt nyerte, „Főzőiskola az egykori vágóhídon” címmel.
A különdíjat két olyan épület kapta, amely Wienerberger termékek felhasználásával épült: a Fény háza a horvátországi Pulában, illetve a Paasitorni Hotel és Konferenciaközpont Helsinkiben.
További információk a díjról, sajtófotók:
www.brickaward.com