A 2012-ben gazdára váró 14 millió forint értékű terméket ezúttal 14 cég ajánlotta fel, ezzel 50 százalékkal nőtt a felajánló, azaz a pályázat céljaival egyetértő cégek száma. A 2012. évre felújítást tervezők pályázatait május 11-ig várják a szervezők.
Új terméktípusokkal bővült a pályázható termékek köre (külső-belső felújítás, kertépítés)
Ilyen volt...
Az építőiparra is jellemző nehéz gazdasági körülmények ellenére a Várépítő pályázaton termékeit felajánló 14, eddig is partner és új cégnek köszönhetően jelentősen bővült a pályázható termékek köre. Ezeket idén is a neves közéleti személyiségekből álló zsűri ítéli oda a pályázó gyermekintézményeknek és műemlékek tulajdonosainak, fenntartóinak idén májusban. A termékekkel így akár már idén megkezdődhetnek a felújítási munkálatok.
Ilyen lett...
A 2012-re felajánlott anyagmennyiség jelentős részét ismét az intézmények korszerű működéséhez szükséges szigetelő anyagok és a tető felújításához szükséges termékek teszik ki, de pályázni lehet fűtéskorszerűsítésre, vagy az újdonságnak számító padlóburkolatokra, ezek leragasztásához szükséges anyagokra, játszótéri berendezésre és térkövekre is.
Emellett a Proide/E-build és a Magyar Építéstechnika jóvoltából 2012-ben ismét gazdára talál 500 000 forintnyi a munkadíjra felhasználható készpénz is.
A Várépítő pályázat első éve
A 2011-ben ismét életre hívott pályázat első évében a cégek által felajánlott terméktámogatásból a több mint 40 pályázó közül 10 gyermekintézmény összesen 8 837 873 Ft + áfa értékben, míg 5 műemléki pályázó összesen 3 540 132 Ft + áfa értékben kapott támogatást. A pályázaton elnyert termékeket a pályázók már a nyár a folyamán fel tudták használni, vagy a munkálatok folyamatban vannak. A pályázatnak köszönhetően olyan épületek újulhattak meg, mint a balatonszepezdi református templom vagy a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskola, valamint a nézsai Gyermeki Csodakert óvoda. Utóbbi gyors befejezését a Várépítő pályázaton a Proide/E-build valamint a Magyar Építéstechnika, a pályázat két médiatámogatója által felajánlott Jövőkuckó támogatáson elnyert 500 000 Ft készpénzbeli támogatása is segítette.
„A Creaton gazdasági szerepe mellett hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalásra is, s lehetőségeinek megfelelően segít a rászorultakon, illetve a katasztrófák miatt bajbajutott társainkon. A vállalat 2011 januárjában meghirdetett társadalmi felelősségvállalási programjának egyik pillére a Várépítő pályázaton való részvétel. Ez a részvétel idén sem lehetett mérlegelés tárgya: örömmel segítünk az anyagi forrásokban szűkös, a szükséges felújítás előtt álló intézményeken.” – mondta el Tóth Bálint, a Creaton Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A nettó 3 millió forint értékben felajánlott kerámia tetőcseréppel a Creaton ismét a pályázat egyik legjelentősebb felajánlója.
Növekvő szakmai támogatottság
Az elmúlt évben újjászülető Várépítő pályázat felett védnökséget vállalt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága, valamint a tavalyi védnök, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. (ÉMI) és a Magyar Téglás Szövetség (MATÉSZ) is. A pályázati célok és feltételek nem változtak, továbbra is két kategóriában lehet pályázni. Gyermekintézmények felújítására Magyarországon működő oktatási, egészségügyi, kulturális és egyéb olyan intézmény, alapítvány, szervezet vagy önkormányzat nyújthat be pályázatot, akinek tevékenysége szoros kapcsolatban áll a gyermekek nevelésével, szabadidős tevékenységével, gyógyításával, rehabilitációjával, stb.
Műemlék épületek felújítására pedig azon szervezetek, alapítványok, önkormányzatok pályázhatnak, amelyek tulajdonában, felügyeletében vagy kezelésében olyan műemlék épület(ek) vannak, amelyek országos védettséget élveznek, s amelyeken 2012-ben felújítási munkálatokat kívánnak elvégezni.
A Várépítő Pályázat bíráló bizottságának tagjai 2012-ben
- Vadász György, Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, a bíráló bizottság elnöke;
- Nagy-Kálózy Eszter, színművész;
- Dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára;
- Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. Tűzvédelmi divíziójának vezetője,
- Káldi Gyula, építész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Stratégiai Főosztályának vezetője;
- Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó;
- Winkler Gábor, Pápa város főépítésze, egyetemi tanár, az MTA doktora.
Termékek a Várépítő pályázaton 2012-ben 14 cég fejezte ki egyetértését a pályázat céljaival, és ajánlotta fel termékeit azoknak, aki talán még az építőipari cégeknél is nehezebb körülmények között gazdálkodnak. A pályázathoz az első évében csatlakozó cégek, a Bachl, a Baumit, a Buderus, a Creaton, a Dörken és a Tondach mellé felsorakozó új cégek többsége egyben új termékkategóriát is jelentett. Így a Murexin belső burkolatragasztóival, a Henkel burkolatragasztókkal és vakolatokkal, a Galeco rézhatású ereszcsatornákkal, a Graboplast padlóburkolatokkal, a Leier beton térburkoló díszkövekkel, a Hajdú fűtéskorszerűsítéshez ajánlott berendezésekkel, a Játszópark Kft. valamint az S-tér Kft. játszótéri berendezésekkel és kerttervezéssel járul hozzá az intézmények szépüléséhez, korszerűsítéséhez.
További információ: Várépítő pályázat