A Xella Porenbeton Österreich GmbH. felkérte az Ausztriában főként építészeti pályázatokkal és versenyeztetéssel foglalkozó Pitschmann építészirodát egy nemzetközi pályázat kiírására.
A tervpályázat lebonyolítója
A nemzetközi pályázat lebonyolítását hazánkban a Xella Magyarország Kft. végzi.
Elsősorban azon építésztervezők jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek az energiahatékony és környezettudatos modern épületek tervezése területén.
A pályázat célja
A Xella nemzetközi leányvállalatai által forgalmazott (Ytong-Silka-Multipor) építési rendszerek felhasználásával közel nulla energiaigényű családi ház terveinek elkészítése. A részvevő országok szakmai- és magán érdeklődői számára a Xella termékek alkalmazásával a Blaue Lagune parkban megépítendő „jövőház” a következő évtizedek energiatakarékossági, energiahatékonysági elvárásait és kortárs előre mutató designját hivatott bemutatni.
A pályázat menete
A pályázat két fordulóban kerül lebonyolításra. Az első fordulóban a tervezőnek korábbi munkái közül olyan új, vagy már meglévő modern családi ház- házak (max. 3 db) tervét kell benyújtania, mely alapvetően a mai kornak megfelelő designnal nyerheti el a nemzetközi zsűritagok tetszését.
A beadandó pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
- kódszámmal ellátott jelentkezési lap, mely biztosítja a tervező anonimitását
- már megvalósult vagy újonnan tervezett projekt/projektek alaprajzai és látványtervei
- Formátum: A1-es méret (60x84 cm), kinyomtatva
- Pályázat nyelve: angol
- A beérkezett terveket a nemzetközi zsűri funkcionális, gazdaságossági illetve építőművészeti kvalitások alapján bírálja el.
Azon tervezőknek, akik részt kívánnak venni a pályázaton, előzetesen jelentkezniük kell a
zoldszam@xella.com email címen, hogy megkaphassák a kódszámmal ellátott jelentkezési lapot, melyet mellékelten postázni kell a beadandó tervekkel együtt.
Az első fordulóba a pályázatok leadási határideje 2012. május 10. Postacím:
Ytong - Falazóelemgyár
3201 Gyöngyös Pf: 155
Az első fordulós pályaművek nemzetközi elbírálása: 2012. május 29. A beküldött tervek alapján a nemzetközi zsűri 15 építészt választ ki – országonként 3-3-at –, akiket 2012. május 31-én az adott ország leányvállalata – jelen esetben a Xella Magyarország Kft. – kiértesít a második fordulóba való továbbjutásról, valamint felkéri a három kiválasztott építészt a „közel nulla energiaigényű családi ház” megtervezésére az alábbi feltételek alapján:
1. Alapkövetelmények
- Közép és Kelet-Európában engedélyeztethető, megvalósítható épület, a Blaue Lagune egy adott telkére megépíthetően
- Hagyományos módon, gazdaságosan kivitelezhető, a belső tér a magánépíttetők igényére könnyen átalakítható
- Az épület stílusa feleljen meg a mai modern elképzeléseknek, trendeknek
- Épületburok kialakítása kizárólag Ytong illetve Multipor építési rendszer használatával történjen
- A domináns homlokzati szín a fehér
- Külső falak U ≤ 0,13 W/m2K, maximális szerkezeti falvastagság 50 cm
- Energetikai számítás PHPP programmal
- A fűtési energiaszükséglet maximum 20 kWh/ m2 év
2. Épületkialakítás
- 120-130 m2 alapterület
- 4 fős család részére
- 4-5 lakó helyiség kialakítása (3 hálószoba + nappali)
- két lakószint, pince nélkül (akadálymentes kialakítás szinten belül)
A második fordulóba bejutott építészeknek lehetősége nyílik a projekt kidolgozása során felmerülő szakmai kérdések megvitatására 2012.06.12-én Vösendorf-ban egy kollokvium keretén belül.
A hazánkból továbbjutott három építésztervező második fordulós pályamunkáját honoráriumként a Xella Magyarország Kft. egyenként 900.000 Ft + áfa értékben
megvásárolja. A nemzetközi versenyre készült tervek bekerülnek cégünk Kész-Ház mintakatalógusába, mint válaszható modern családi ház terv, valamint felkerülnek honlapunkra referenciaként a tervező adataival együtt. Amennyiben a három magyar versenyző közül kerül ki a nemzetközi első helyezett, abban az esetben az építészre a lent említett nemzetközi díjazás vonatkozik.
A második fordulóba a pályázatok leadási határideje: 2012.07.02. A bíráló bizottság összetétele:
Elnökség: Franz Gugerell okleveles építészmérnök (IG Passzívház Ausztria ügyvezetője)
Ernst Pischmann okleveles építészmérnök
Heinz Plöderl okleveles építészmérnök
Tagok: A Xella cégcsoport két nemzetközi vezetője
A résztvevő országokból delegált okleveles építészmérnökök
Magyarországról delegált tag: Dr. Medgyasszay Péter okleveles építészmérnök, BME egyetemi adjunktus
A pályázat végső elbírálásának várható határideje: 2012.08.01
A pályaművek díjazása nemzetközi szinten: Második és harmadik helyezett: A tendertervek széleskörű publikációja a Xella Baustoffe marketing kommunikációs rendszerén keresztül, valamint kétszemélyes projektlátogatások, amelyek a Xella Baustoffe Németországban megvalósult, kiemelt projektjeit érintik.
Első helyezett: Azaz a nyertes tenderterv elkészítője a kétszemélyes kiránduláson felül 3.000 Euro pénzjutalomban is részesül. Továbbá a Xella vállalatcsoport megbízza a nyertes építészt, hogy készítse el a közel nulla energiaigényű családi ház
kiviteli terveit, melynek díja az osztrák építési költségek 8,5%-a (15.000 – 20.000 Euro). Amennyiben a győztes terv alapján a projekt a Bécs melletti Blaue Lagune-ban megépítésre kerül, az hosszú távú kiváló referenciaként szolgál tervezőjének illetve a Xella vállalatcsoportnak egyaránt.
A nemzetközi pályázattal kapcsolatos bővebb információk: Xella Magyarország