Egy kerttervezés történeteEgy szép kert a ház méltó folytatása. A kerttervezés során a kerttervező arra törekszik, hogy a tulajdonos igényei, elvárásai szerint alkossa meg a kert különböző elemei közötti egyensúlyt.
Kertimádó megrendelőm először a megvásárolt telekre tervezendő ház optimális elhelyezéséhez kérte a véleményemet. úgy gondolta, hogy elengedhetetlen az épület térkapcsolatait összhangba hozni a telek adottságaival. általában az épület elhelyezésének a telken építészeti előírásai vannak, de azon túl célszerű már az elején a kerttervezőt is bevonni a tervezési folyamatokba. ez az igény nálunk még nem olyan bevált gyakorlat, mint a kertkultúrában nagyobb múltra visszatekintő országokban. Egy szép kert a ház méltó folytatása. Az ideális otthon megteremtésének érdekében a tervező arra törekszik, hogy a tulajdonos igényei, elvárásai, vágyai szerint alkossa meg a kert különböző elemei közötti egyensúlyt. Ennek érdekében az épület és a kert tervezése egymással szoros összhangban készült. A családnak az előző kertjükben sok örömet és élményt adott az épített kerti tó és az ahhoz tartozó kis vízesés. Egyértelmű volt, hogy a víznek meghatározó szerep jut az új kertben is, valamint igényként jelentkezett viszont a nyári fürdőzés és úszás. Ezért olyan méretű vízfelületben kellett gondolkodni, ami erre lehetőséget ad. Az alapkoncepció kidolgozásakor az úszómedence és a biológiai szűrésű fürdőtó között kellett dönteni. Sok pozitív érvelés szólt amellett, hogy létesüljön egy impozáns, márványburkolattal készített, feszített víztükrű medence, amely az L alakú teraszhoz csatlakozik. Azonban a szkimmerek szintje alá leeresztett vízfelület téli látványa esztétikai okból keresztülhúzta ezt az elképzelést. A döntésben fontos szerepet játszott még a költséghatékonyság is. Végül a tulajdonos a fürdőtó megépítésének javaslatát fogadta el, mely szerint a fürdési igény kielégítésén túl a természet megbolygatása nélkül közvetlenebb és zöldebb környezet alakulhatott ki a tó körül. A fürdőtóhoz szervesen kapcsolódik a nagy vízesés, amely kellemes csobogásával nyugtatóan hat. A hosszas egyeztetések során kikristályosodott a kert összes funkciója és látványeleme, amely végül a kertépítészeti tervrajzban realizálódott. A háromdimenziós számítógépes látványterv több nézőpontból is megmutatta a leendő kertet. A terv része a műleírás, amely az alaprajzi ötletterv rövid ismertetése. A műleírás megfogalmazza a kert filozófiáját, vagyis a tervező szakmai érveinek és a tulajdonos elképzeléseinek összhangját. Ismerteti az egyes funkcionális egységek kialakításának, elhelyezésének rendszerét. A kertben elhelyezendő műszaki és egyéb egységek használatára és működésére ad javaslatokat. A vízfelület a terasz közvetlen közelében van, így a tó a nappali nagy üvegfelületein és a konyha teraszra nyíló üvegajtaján keresztül egész évben kellemes látvány. Igény volt, hogy a szaunából télen közvetlenül a jeges vízbe lehessen merülni. Ezért az ajtóval szemben kialakítottunk egy kis kompozit műanyag-fa teraszt, amelyről a vízbe lehet ugrani, és onnan egy trópusi fa létrán lehet kimászni. A tóban az úszórész hossza 13 méter, a víz mélysége 140 centiméter. Ezek a méretek már alkalmassá teszik a létesítményt úszásra, vízi játékokra. A 80 négyzetméteres vízfelületet két félsziget töri meg. Az egyiken a szauna stége található, a másikon egy 4,5 tonnás sziklatömbről vízesésként folyik vissza a víz a tóba. A vízesés szikláinak természethű elhelyezése és lépcsőinek kialakítása művészi érzéket és rengeteg munkát igényelt. A tavat nyugatról egy támfallal megtámasztott, mesterséges domb határolja. A sziklakerti kialakítás szép hátteret ad a tónak. A domb mögé, annak takarásába került a fürdőtó biológiai szűrőrendszerének gépészeti aknája. A tavat hátulról egy 12 négyzetméteres napozóterasz zárja, amelyet terméskő tipegőkön a sziklakerten keresztül és a szauna felől is megközelíthetünk. Ezzel zárul az utca felől örökzölddel takart belső kert. A Leyland-sövénnyel határolt intim terület esztétikailag és funkcionálisan is elkülönített, önálló része a teleknek. A hátsó kertrészben két autó számára vendégparkoló és egy szalonnasütőhely létesült, a keleti kerítés mellé pedig törpe gyümölcsfákat ültettünk. Az ápolt, gyepes felületek közti szintkülönbséget kellemes, lankás sáv köti össze, elősegítve a kényelmes fűnyírást. A garázsbejáró fölött van egy kis tetőkert, amely lentről szinte alig észrevehető, a konditerem ablakaiból viszont pihentető, zöld látványt nyújt. A fürdőtó 1,2 mm vastagságú EPDM- fóliájának látványát mindenhol eltakarja az ausztriai agyagpala. A víz szűréséhez a legkorszerűbb, biológiai technológiát választottuk, ami a legmelegebb nyári időszakban is tiszta, vegyszermentes vizet garantál a fürdőzéshez. A részlettervek fontosak az igényes kivitelezéshez és alapjául szolgálnak az árajánlatoknak. A funkcionális elemek anyagválasztása meghatározza a későbbi fenntartás költségeit is. A növénykiültetési terv minden egyes tervezett növény pontos fajtáját és ültetési helyét leírja. Kérjen ajánlatot kerttervezésre: Szép Házak Design és Építési Centrum Tel.: +36 30 242-2560 E-mail: centrum@szephazak.hu Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Szoba a kertben
A tulajdonosok egy színes, vidám, könnyen kezelhető kertet szerettek volna, ahol bármikor vendégül láthatják vendégeiket.
Kertépítési tervek
Amikor valaki kertépítésre szánja el magát, először meg kell álmodnia, majd a különböző kertépítési tervek közül ki kell választania a végleges verziót. |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Citromfa a szobában Nyáron a szabadban, télen a szobában. A citromfa gondozása ennél kicsit bonyolultabb, de látványos szobanövényként mindenképpen érdemes rá gondolni. »
FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... |
|
||||||