Ehető virágokA virágok között annyi szín, pompa, illat csalogat bennünket, hogy kedvünk lenne beleharapni. Akad néhány virág, mely nemcsak a vázában, de a tányérunkon is jól mutat. A sáfrányról talán eddig is tudtuk, na de az orgonáról?
Az általunk nevelt virágokNemcsak szárított, őrült formában használhatjuk virágainkat, hanem frissen, egyenesen a kertből is fogyaszthatjuk őket. A legjobb, ha mi magunk neveljük a növényt, mert amit vásárolunk, abban lehetnek növényvédő szer maradványok, így nem biztonságosak. Fontos még odafigyelni, hogy sok virág pollenje az arra érzékenyeknél allergetizáló hatású lehet. A legjobb, ha leszedésük után néhány órán belül felhasználásra kerülnek. Virágok, melyek nemcsak szépek, de még finomak isA virágok 95%-a víz, így tápanyag nem sok van bennük, fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják őket. A legtöbb virágot azért kezdték el fogyasztani, mert valamilyen gyógyhatással bírnak. Leghíresebb közülük talán a kamilla (Matricaria chamomilla), ami mindenkinek ismerős. Sok virág a fűszerek között is megtalálható. A szegfűszeg (Syzygium aromaticum) a gyümölcslevesek kihagyhatatlan fűszere is valójában virág, csak még nincsen kinyílva. A sáfránynak (Crocus) a bibéjét, a sáfrányos szeklicének (Carthamus tinctorius) a virágát használják az ételek színezésére, ízesítésére. A legtöbb ehető virág saláta közé, mint például a salátaboglárka (Ranunculus ficaria) vagy húsokhoz a legfinomabb, mintha zöldség lenne. Soknak inkább az illata dominál, mint az orgona (Syringa vulgaris), de az íze inkább csak a fűhöz hasonló. A lédús szirmú virágok, mint a tulipán (Tulipa) az uborkára emlékeztet, a sásliliom (Hemerocallis) pedig a salátához hasonló ízzel bír. Utóbbiaknál ügyeljünk a pollentartók eltávolítására, és csak a szirmokat fogyasszuk! A színes apró virágok, mint a borágó (Borago officinalis) és a bodza (Sambucus nigra) jól mutatnak a nyári melegben jégkockába fagyasztva vagy gyümölcsteákban, koktélok díszeként is. Az egyik legfinomabb a fehér akác (Robinia pseudoacacia) virága. Egyetlen nagy problémája csupán, hogy egy évben csak egyszer lehet hozzájutni, de akkor megéri. Íze, mint a méz, az illata egyszerűen mesés. Az akácfa májusban virágzik, amikor már a korai fajtájú szamóca is pirosodik, ne féljünk tehát párosítani őket. Legjobb, ha a virágokat nem domináns ízekkel párosítjuk, ezért törekedjünk az egyszerűségre. Szórjuk egy könnyű piskóta tetejére vagy egy könnyű tejszínes mascarpone krémet koronázzunk meg friss eperrel és akácvirággal. Mi lehetne ennél üdítőbb desszert egy tavaszvégi ebéd, vagy akár vacsora után? Vigyázzunk, mert a többi akác féle nem ehető. A nyár elején az egyik legnépszerűbb ehető virág a sarkanytyúka (Tropaeolum majus). Minden föld feletti része fogyasztható, igazán zamatos, friss és ropogós. Salátákhoz kiváló pikáns, fűszeres íze miatt. Bimbói ecetes-sós lében tartósítva a kapribogyóhoz hasonlítanak. Június második felétől pedig egy igazi különlegesség örvendeztet meg bennünket, mely nem más, mint a levendula (Lavandula fajok). Ez a különlegesen szép és jó illatú növény nemcsak a molyok ellen és relaxáláshoz tökéletes, de kandírozva igazi ínyencség lehet csokoládés édességeinkhez. Levendulás muffinHozzávalók: 2 alma lereszelve, 4 bögre liszt, 1 csomag sütőpor, 2 tojás, 6 ek. nádmeloszos cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 kis pohár joghurt, 1 bögre olaj és fél marék levendulavirágElőször a lisztet egy tálba kell szitálni a sütőporral. Egy másik tálban a tojásokat, a cukrot, a citromhéjat, a joghurtot és az olajat jól össze kell dolgozni, végül hozzákeverni a lereszelt almákat és a félmaréknyi levendulát. Végül kanalazzuk muffin papírral bélelt formába a tésztát, és előmelegített sütőben, közepes lángon tűpróbáig süssük.Tavasszal mindenki jól ismeri a kékellő erdők alját, amelyet az ibolya tesz olyan csodássá és a kora ősztől egészen tavaszig, a hó alól kibújva is virító árvácskát. Mindkét növény kiválóan alkalmas desszertek, torták díszítéséhez, frissen, vagy kandírozva is. Saláták méltó éke is lehet. A rózsa (Rosa) legfontosabb része termése, a csipkebogyó, de szirma is ehető. Ebből nemcsak olajat és illatos vizeket készítenek, de kandírozva méltó dísze lehet édességeinknek Íze, mintha egy illatos csokorba szippantottunk volna. Ráadásul nem csak szép és finom, hanem még egészséges is, hiszen magas C-vitamin tartalommal rendelkezik. Címkék: kert | konyhakert | ehető virágok | ehető vadnövények | rózsa | ibolya | árvácska | levendula | levendulás muffin | sarkatyúka
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Citromfa a szobában Nyáron a szabadban, télen a szobában. A citromfa gondozása ennél kicsit bonyolultabb, de látványos szobanövényként mindenképpen érdemes rá gondolni. »
FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... |
|
||||||