Kert
Kert  »  Tippek & tanácsok  »  Levendula - a varázslatos gyógynövény

Levendula - a varázslatos gyógynövény

Bartus Sándor
A levendula olyan gyógynövény, amely minden különösebb gondozás nélkül, napfényes helyre ültetve mindegyik szép magyar ház kertjének lilában pompázó ékessége lesz.

A levendula magyarországi története


Bittera Gyula kezdte az 1920-as évek közepén telepíteni az első levendula ültetvényt a Tihanyi-félszigeten, Franciaországból hozott szaporítóanyaggal, a Tihanyi Apátságtól bérelt területen. Magyarországon addig csak a középkori kolostorkertekben lehetett levendulát találni. Ez volt az első ipari célú nagy levendulaültetvény-telepítés, ami nagyon sikeresnek bizonyult, mert a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb volt, mint a franciáé.


Tihany egyedi, félsziget-jellegének köszönhetően, a napsütéses órák száma nagyon magas, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a növénynek. Ennek is köszönhetően vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé.

A minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett, a tihanyi levendulát még a tőzsdén is jegyezték. Bittera Gyula az évek alatt 100 hektárra növelte a telepítés nagyságát. A második világháború előtt keserűmandulát ültettek a levendulasorok közé, ezekből néhány öreg fa még ma is látható az Ólevendulásban.


A 60-es évektől aztán a kommunizmus alatt, ahogy az egész ország, úgy a világhírű tihanyi levendulás is pusztulásnak indult. Nagy részét beszántották és szőlőt telepítettek helyére, a megmaradt húsz hektár pedig művelés hiányában elvadult. 1986-tól kezdődött a régi levendulás felébresztése, 1995-től pedig már új területeken is telepítettek levendulát. Jelenleg több helyen is található a félszigeten telepített levendulás, ezek közül legnagyobb és legszebb a Külső-tóval szembeni hét hektáros levendula ültetvény.

Francia levendula

A francia levendula (Lavandula angustifolia) finom és értékes aromájú levendula, mely a leginkább elterjedt. Használták egyéb népi elnevezéssel is, mint közönséges levendula, orvosi levendula, valódi levendula. Mediterrán növény, mely szabadföldbe ültetve elbokrosodik, és sokáig, akár 30-50 évig is elél. A kifejlett növény virággal együtt 60-80cm magas, átmérője 50-100cm is lehet. Virágzata jellegzetes levendulakék, hengeres, 6-8cm hosszú. Színe a sötét kékeslilától a fakóbb ibolyakékig változhat. Június elejétől egészen július végéig eltarthat virágzása.


Angol levendula


Az angol levendula (Lavandula intermedia) aromája erősebb, markánsabb a franciánál. Olaja több, viszont kisebb értékű. Erőteljesebb növekedésű, csak tőosztással szaporítható. Virágzata tömött és hegyes, színe jellegzetes szintén levendulakék.  Fagyra érzékenyebb, talaj- és vízigényesebb, mint a francia fajta.

A levendula ültetése és gondozása


Napos és meleg helyre kell ültetni, különösebb talajigénye nincsen. Szereti, ha meszes a talaj, igen szárazságtűrő. Évelő növény, mely télre megáll a növekedésben, tavasszal pedig frissen hajtja zöld hajtásait. Segítendő a bokrosodást, virágzás után vágjuk vissza a bokrot a felére-kétharmadára. A levendulabokor így tud időről időre megújulni. A levendula egyéb különösebb gondozást nem igényel, kártevői nincsenek.


Virágát a virágzás közepén vágjuk le, olajlepárlásra a virágzás vége felé arassunk. Ősszel egy másodvirágzásra is számíthatunk, ha időben arattunk nyáron. Permetezésre nincs szükség. Virágzás elején, amikor a levendulavirágok kinyíltak, szárral együtt vágjuk le, árnyékos, szellős helyen szárítsuk.

A levendula – rózsa társítás régóta ismert, mert a levendula a rózsabokroktól távol tartja a tetveket és a hangyákat. A levendula jól megfér egymás mellett több fűszernövénnyel, például a kakukkfűvel, mentával. Szépen elél teraszokon és balkonokon is, de csak nagy virágcserépbe, dézsába ültetve.

Címkék: 
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK