A méhfű

A méhfű eredete

Mint ahogy a nagy zenészek, írók, színészek kisebb testvére vagy gyermeke nehezen szabadul rokona árnyékából, úgy a növények világában sincs ez másképp. Bár a valóságban csupán távoli rokonok, a nevük azonban igencsak hasonlít egymásra, így az önmagában csodás képességekkel rendelkező méhfű sokszor alulértékelt híres névrokonával, a citromfűvel szemben.

A citromfű (latinul: Melissa officinalis) az erdei méhfűvel (latinul: Melittis melissophyllum) nem csak elnevezésében hasonlatos, de mindketten az árvacsalánfélék közé (latinul: Lamiaceae) tartoznak, és mindketten erősen vonzzák a méheket. A méhfű tudományos (botanikai) nevét a virág által kiválasztott jellegzetes mézaroma után kapta. Plinius azt írta, ezen növények virágaiban különösen sok a nektár, ezért kedvelik a méhek annyira.

A méhfű mint gyógynövény

 
Mindazonáltal azt is megemlítik, hogy e növénynek sokkal gyengébb a hatása, mint a citromfűé, s épp ezért kevésbé alkalmazzák. Ha valaki használni kívánja, úgy élhet vele, mint a citromfűvel. Az árnyas erdőkben termő méhfű föld feletti részeit május–júniusban gyűjtik, s a belőle készült teát emésztő- és légzőszervi bántalmak ellen fogyasztják leginkább, noha régebben sebek ápolására, vértisztítónak és vizelethajtónak használták. A szárított hajtásaiból készült teát mecseki teának is nevezik, s ezáltal a méhfű újabb keletű elnevezése a mecsekifű.

Manapság divatos a fogyókúrázók, különösen a gyengébbik nem körében, hiszen fent említett tulajdonságai mellett a méhfű az egyik legkíméletesebb vízhajtó is egyben.             

Tea emésztő és légzőszervi bántalmakra

2 dl forró vízzel öntsünk nyakon másfél teáskanál méhfüvet. 15 percig hagyjuk állni, és naponta 3-4 csészével fogyasszunk.

Évtizedekkel ezelőtt az „erdő királynője” néven is ismert volt a nagy virágú méhfű (latinul: Melittis grandiflora vagy Melittis melissophyllum), s teája üdítőitalként is kedvelt volt nyugtató- és álmatlanság elleni szerként gyermekeknek, öregeknek. Az üdítőital státuszt a benne található aromás kumarin által sikerült elérnie, amelyet egyébként likőrökhöz és fehér borokhoz is adnak ízesítőként. A növényből kivont kumarin friss szénaillatot áraszt, éppúgy mint a szagosmüge szárított levelei.

A méhfű a konyhában

Minthogy a szagosmügét és a híres rokon citromfüvet is számos desszerthez használhatjuk fel, csak a fantáziánkon múlik, hogy a méhfű segítségével milyen édességeket varázsolhatunk egyedivé, illetve, ha kivonjuk illatát (mozsárban törjünk össze némi növényt, és áztassuk egy hétre 2 dl olívaolajba) milyen házi testápolót, hajtáplálót, esetleg parfümöt készíthetünk magunknak. Megszárítva, régi harisnyába töltve szagosmügével és levendulával még szekrényillatosítónak is kitűnő választás lehet. Ne féljünk kísérletezni! A méhfűnek káros hatása nincs.
 

A méhfű a díszkertben

Akit a finom illat és a széles körű gyógyhatás nem hat meg a méhfű rezüméjén, az vegye azt is figyelembe, hogy milyen kedves, szép dísznövény, amely a téli zord időjárást és a nyári, hosszú száraz időszakokat sem veszi magára. A közepes termetű méhfű fehér, rózsaszín vagy lila (gyakran két szín kombinációjában pompázó) virágai igen nagy méretűek az általában félméteres növényhez képest. Mitöbb, a méhfű az egyik legnagyobb virágú ajakos növényünk. Megjelenése ráadásul – az egyszerű névhez képest – meglehetősen kifinomult: a párta külseje fehér, a felső ajak belseje piros pettyes, az alsó ajak középső karéja belül piros, fehérszegélyű, a szélső karéjok belső oldala pedig rózsaszínű.

Fontos, hogy ha kertünkbe méhfüvet ültetünk, részlegesen árnyékos helyet válasszunk, de úgy, hogy a növény a leghidegebb órákban is jusson valamennyi napfényhez. A téli időszakban a föld feletti részek általában elszáradnak, de tavasszal új erőre kapva ismét beborítják gyönyörű virágaikkal a kertet. Aki allergiás a méhcsípésre, az lehetőleg kerülje ezt a növényt mind otthona környékén, mind a gyógynövénytúrákon, hisz biztosak lehetünk benne, hogy ahol méhfű van, ott egy-egy szorgos dolgozó is felüti a fejét.