5 tipp a különleges nappalihozGyakran még profi lakberendezőknek is fejtörést okoz eltalálni azt a finomhangolást, amitől az enteriőr különlegessé, harmonikussá és a benne lakók számára kellemessé válik. Van, amikor apróságokon múlik az egész, máskor pedig komolyabb átalakítások szükségesek.
A legfontosabb szabály, hogy bármi legyen is az elképzelésünk, vegyük figyelembe a helyiség arányait. Tetszik-e vagy sem, ez egy olyan kényszerítő körülmény, amihez alkalmazkodnunk kell, hiszen a falakat nem minden esetben bonthatjuk ki, előfordulhat, hogy az ablakot nem cserélhetjük nagyobbra vagy egy rossz helyen lévő ajtót sem helyezhetünk máshova. A keskenyből nem tudunk egy csapásra szélesebbet varázsolni, ahogy az előnytelen belmagasság sem szüntethető meg egykettőre. Gazdálkodjunk azzal, amink van, tegyük ezt különlegessé! Trükkös tapétaAdott egy nem igazán tágas helyiség, egyetlen, viszonylag nagy ablakkal. Szervezzük köré a látványt. Válasszunk keresztben csíkos tapétát, mely felragasztva egyenesen az ablakhoz vezeti a szemet. A tér tágasabbnak, világosabbnak tűnik. A hangsúlyos csíkozás azonban megadja a bútorok elhelyezésének módját is: párhuzamosok és merőlegesek mentén kell gondolkodnunk és nem árt követnünk a párkány magasságát, különben felszabdalt, rendezetlen teret kapunk. Elég ide egyetlen nagyobb ülőbútor – jelen esetben egy kanapé –, egy tárolóbútor és néhány kiegészítő. A színek legyenek semlegesek, illetve a tapéta színvilágából is kiragadhatunk egy-egy árnyalatot. A mintákat a csíkok határozzák meg. Szokatlan falszínKevesen annyira merészek, hogy – például – kékre fessék a nappali falát. Pedig látványos. Ha kicsi a nappali azért, ha tágas, azért érdemes ezzel a színnel játszani. Remekül mutat vele a fehér vagy a natúr fa, de ha olyan szerencsénk van, hogy nagy térrel rendelkezünk és nem félünk a szokatlan párosításoktól, egy-egy teljesen eltérő színű bútordarab is nagyon jól mutathat az enteriőrben. Pont mint ez a piros pihenőszék! StílustörésA leggyakoribb probléma, hogy többféle stílusú bútorral rendelkezünk, melyeket igen nehéz összehangolnunk. Van kedvenc fotelünk, örökölt komódunk, frissen vásárolt polcunk, amit el kell helyeznünk a lakásunkban. Ilyenkor azt a bútort hangsúlyozzuk, melynek formája a legszebb, leglátványosabb. Egy klasszikus stílusú kanapéról kár lenne lemondani, inkább igazítsuk ehhez a többi berendezést lehetőleg úgy, hogy egymás látványát erősítsék. Egy cirádás régi darab jól mutat a modern, tiszta formájú bútorok között, különösen, ha a környezet – a falak színe, a burkolatok – is segítenek ebben. Ha látványban egyetlen bútorra fókuszálnánk, hagyjuk a falakat semleges színben és a burkolat, a szőnyegek, függönyök se legyenek feltűnőek. Hangsúlyos tárgyakNem mindenki szereti a dús színeket és mintákat otthonában, de mégis szeretné, ha valami feldobná a túlságosan neutrális összképet. Nos, ilyenkor kell a kiegészítőkre bízni a munkát. Egy szürke vagy fehér kanapé jó választás, biztos, hogy nem lesz vele sok problémánk, hiszen párnákkal bármikor változatossá tehetjük, ha meg unjuk a látványt, csak eltesszük, lecseréljük őket. Használjuk bátran a fémes csillogású anyagokat, élénk színeket, hiszen még a legszürkébb napon is üdítő látványt nyújt, feldobja a szobát. Rendhagyó díszítésDekorálni ezerféleképpen lehet egy szobát, ám ha kevés a hely, ezt is jól meg kell gondolnunk. Egy olyan trükköt mutatunk, mely mérettől függetlenül minden nappaliban sikerrel alkalmazható: ha nem találunk jó faliképet, vagy nem tetszenek a falra aggatott díszek, poszterek, festmények, de akad egy felület, amit üresnek érzünk, válasszunk egy méretes faltetoválást. Lehetőleg fehér vagy krémszínű falon dolgozzunk. Vásárolhatunk készen kapható képet, vagy hívhatunk szakembert, aki profin műveli a díszítő festés „tudományát”, de aki elég ügyes, maga is nekiállhat. Arra ügyeljünk, hogy a kiválasztott kompozíció színvilága passzoljon a berendezés színeihez. Az alapszínt választhatjuk a padlószőnyeg, a kanapé huzat vagy függöny színvilágából, melyet kiegészíthetünk kevés, elütő színnel. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Made in Venice: a digitális design kirakat Online mutatkoznak be Velence lakberendezési kiválóságai a magyar szakembereknek. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
|
||||||