

Berendezés betonbólA tárgykultúrában, építészetben, belsőépítészetben egyaránt a pluralizmus korát éljük, melynek következtében az egyes szektorok nem jellemezhetők egyetlen irányultsággal. Nincs egységes törekvés, lenyűgöző heterogenitással állunk szemben. Az egyes matériák szintjén elmondható, hogy néhányuk különleges szerepet tölt be életünkben, ezért megkülönböztetett figyelmet érdemel.
1 2 A beton, mint bútorA bútorok tömegével kapcsolatos, mindnyájunkban felmerülő aggodalmak könnyen megválaszolhatók, optimális anyagvastagság megválasztásával ugyanis nem vetődnek fel statikai kérdések. A pultlapok általában négy cm-es vastagságban készülnek, így azok tömegét – külön tartószerkezet nélkül – bármely típusú bútor elbírja. Nagyobb vastagság esetén a négy cm-en felüli rész peremmel oldható meg, mely tömör anyag benyomását kelti. Beton falburkolatok egy-egy helyiségen belül legtöbbször más burkolóanyagok alternatívájaként – fürdőben, csempe helyett, mint teljes burkolat – vagy egyes falfelületek kihangsúlyozásaként, burkolatváltásként kerülnek fel. Előnye, hogy nincsenek maradékanyagok, mert az adott méret kerül kiosztásra, továbbá a téglalap-formátumtól különböző, más alakzatokban is legyártható. A méterszer méteres tábláktól a másfél méteresekig két cm-es anyagvastagsággal érdemes számolni. A színek és vastagságok közötti árnyalatnyi különbözőségek, a ki-be ugrások megfelelő megvilágítással tovább fokozzák a látványt, ugyanakkor kiemelik az anyag természetességét. Padlóburkolatok egybefüggő felületként kézzel bedolgozva vagy géppel simítva hozhatók létre. Kivitelezés betonbólA kivitelezést tekintve egyszerűbb megoldást jelent a falburkolathoz hasonló, nagyméretű táblák lerakása, melyek minimális méretű fugával vagy anélkül, szorosan egymáshoz illesztve készülnek. Különlegességük abban rejlik, hogy az anyagvastagság arányos növelésével rendkívül nagy méretekben is legyárthatók. Megszokott közegéből, az ipar területéről kitörve a beton elfoglalta helyét a belsőépítészet palettáján, ahová a kezdetekkor még szürkén, a zsaluzat nyomait magán viselve emelték be. Mára a régi-új anyag önálló karakterrel, sajátos esztétikával, színes és elegáns formában is bebocsátást nyert a privát otthonokba. Jól ismert ereje, masszivitása esztétikummal párosul. Alkalmas arra, hogy olyan tárgyak készüljenek belőle, melyek "beleszületnek" környezetükbe, és ezáltal szerves részévé válnak annak. A beton így épített, egyedi bútorok és burkolatok méltó alapanyagává vált. Térelválasztók, fal- és padlóburkolatok, bárpultok, konyhaszigetek és munkalapok, kádak, zuhanytálcák, mosdók, mosdópultok, kandallóburkolatok, asztalok, szökőkutak, növénytartók, kerti bútorok és grillező berendezések készülnek belőle. Az újfajta anyagesztétikának, valamint a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően műtárgyak, szobrok, lámpatestek, épített hangfalak gyártására is alkalmas. A termékek széles skáláján belül a darabszámot az egyediség és a kisszériás sorozatgyártás közti finom egyensúly jellemzi. A beton szinte valamennyi megjelenési formája napjaink tárgykultúrájára jellemző sajátosságokat hordoz; innovatív technikára épít, ugyanakkor naturális külsejével örök vágyunkra épít: közel lenni a természethez. 1 2 Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Ötletek régi konyhákhoz
A nagymamák süteménye szinte minden családban felülmúlhatatlan, ami főleg a nagyi tapasztalatainak köszönhető. Érdemes a konyhájában is szétnézni.
Szemrevalóságok a konyhában, étkezőben
A konyha és az étkező nagy forgalmú munkaterületnek számítanak, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kényelem hiányozhat ezekből a helyiségekből.
A látszóbeton
A külcsín és a belbecs ellentmondásait a betonnál áthidalni nem egyszerű, bár megfelelő szakértelemmel és gondossággal nem lehetetlen. |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Karácsonyi díszek készítése Karácsonyi díszekből szebbnél szebbek találhatók üzletekben, vásárokon, ám ha igazán egyedire és különlegesre vágyunk, készítsük magunk a díszeket. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Salone del Mobile Milano 2023
A Salone del Mobile.Milano, nemzetközi bútor- és designvásár 61. alkalommal kerül megrendezésre a Fiera Milano Rho... » |
![]() |
||||||
|
||||||