

Mit kezdjünk a maradék tapétával?Nem tudunk mit kezdeni a megmaradt tapétával? Semmiképp se dobjuk ki, inkább fedjük be vele a falmélyedést, vagy a kanapé mögötti falszakaszt, egy régi kisszekrényt, vagy a tárolódobozokat. A maradék anyagból egységes stílust teremthetünk.
Kevés tapétából öltöztessük fel a régi kisbútort!Ha kevés tapéta maradt, azzal megfiatalíthatjuk a régi komódot, egy öreg éjjeli- vagy gyógyszer szekrénykét, amit aztán büszkén mutogathatunk a vendégeknek. Már azzal is eredményt érhetünk el, ha csak tetejét, vagy a fiókokat, esetleg csak egy fiókot fedünk be vele, míg a többi részt hasonló színűre festjük, mint a tapéta vagy a minta egyik hangsúlyos színe. Ha még ennél is kevesebb anyag maradt, felújíthatjuk a lámpaernyőt. Vágjuk a papírt kissé hosszabbra, mint a lámpaernyő. Ragasszuk rá a tapétát az ernyőre, nyomjuk rá erősen és simítsuk el a ráncokat, gyűrődéseket. Száradás után egyszerűen vágjuk le a felesleges papírt egy vékony pengéjű késsel. Ugyanígy boríthatjuk be a fiókok és a szekrények lapjait. Látványos lesz, ha a régi asztalunk lapját ugyanazzal a tapétával fedjük be, mint amit a fiókos szekrénynél vagy a lámpaernyőnél használtunk. Ez esetben érdemes egy átlátszó, öntapadó fóliával lefedni a tapétát, hogy ne sérüljön az asztal felülete. Készítsünk sablont maradék tapétábólHasználjunk kevert mintát – a nagytól a kis méretek felé – és vágjuk a tapétát egyenlő tömbökre. Egy egyenes vagy derékszögű vonalzó, és egy éles penge segítségével pontos vágásokat ejthetünk. Nincs szükség mérőszalagra, de azért győződjünk meg arról, hogy a szélek derékszögűek legyenek. Az előbb elkészített sablonok között keressünk néhány összeillő tapétadarabot, illesszük össze a részeket tetszés szerint: tehetünk egymás mellé, egymásra, 90 fokban elforgatva vagy akár véletlenszerűen elrendezve is és díszíthetjük vele a szemetes ládát, a szekrény oldalát vagy készíthetünk a falra patchwork-mozaikot. Tapétából tökéletes patchwork-mintaRagasszunk nagyméretű tapétadarabokat egy falra, az éleket illesszük egymás mellé és hagyjuk megszáradni. Ezt követően ragasszunk kisebb darabokat az alapmintára, így kapunk egymást részben fedő, patchwork-hatású eredményt. Folytassuk a tapétarészek felragasztását, amíg úgy nem érezzük, hogy elégedettek vagyunk a látvánnyal. Keretkorszerűsítés maradék tapétábólEzzel az egyszerű módszerrel újjávarázsolhatunk egy képkeretet vagy egy pici tükröt. Válasszunk egy megfelelő mintájú tapétát, helyezzük a keretet a lapra és vágjuk körül a perem mentén, ráhagyva nagyjából 2-2,5 centiméternyi szegélyt. Nyomkodjuk körbe a keret belsején a tapétát, és győződjünk meg arról, hogy ráhagytunk az anyagból legalább 1,5 centimétert, amit visszahajthatunk. Vágjunk hasítékot minden sarokba, ezután a tapétát igazítsuk el a perem körül. Ragasztóval rögzítsük a keret hátlapjához. Új külső, régi funkció tapétábólKészítsünk egyedi öltöző paravánt! Miután eltávolítottuk a paravánt borító szövetet és rudakat a paraván paneljeiről, adjunk a keretnek egy friss festékréteget. A lapokat fedjük be tapétával, ezután tűzzük rá a keretre a beborított furnérlemezpaneleket és kész a gyors és mutatós öltöző paraván. Egy ilyen paravánt elkészíteni nem tart sokáig, megfizethető és rendkívül különleges darabja lehet a szobának. Ráadásul minél régebbi, annál jobban fog kinézni a felújítás után. Tapétázzuk a fejtámlátEgy régies stílusú madaras vagy állatos tapéta azonnal felöltöztetheti ágyunk fejtámláját. Hogy elkészítsünk egy ilyen tapétás fejtámlát, úgy vágjuk ki a papírt, hogy kövesse a támla alakját. (Lehetőleg egész tapétadarabot használjunk, ha ez nem megoldható, ügyeljünk az illesztésekre, hogy ne csússzon el a minta!) Ragasszuk hozzá a tapétát a fejtámlához és kész is a felújított fejvég. Retró átalakítás tapétávalEgy régi vitrint új életre kelthetünk, ha lefestjük púderrózsaszín festékkel és kívül belül hasonló színű, mintás damaszt papírral borítod be. Egyszerű művészet maradék tapátvalEgy tekercs nagyméretű, virágos tapétából igazi műalkotás-triót hozhatunk létre. Három egyforma képet készítünk tapétából. Ehhez nem kell mást tennünk, minthogy a tapéta egyforma részeit vágjuk ki és tesszük egymás mellé (gyakorlatilag ugyanúgy fog kinézni mindhárom kép), majd tapétaragasztó segítségével felragasztjuk a falra. Keretnek tegyünk köré festett díszlécet vagy kiönthetjük a keretet gipszből is. Variációk maradék tapétábólHa van otthon összegyűjtött tapétánk hobbiboltban vásároljunk hozzá olcsó fatáblákat, azután alapozzuk le és fessük át a kívánt színre. Érdemes a tapétadarab színéhez passzoló árnyalatot választani. Ha megszáradt, a táblák formáját követve vágjuk ki a tapétát 1-2 centiméternyi keretet hagyva, ragasszuk rájuk a tapétadarabokat és rendezzük el a falon a különféle formájú és mintájú táblaképeket. Keressünk egy használaton kívüli, lehetőleg régi lapostányért, amit a falra tudunk akasztani és a szélét kihagyva, fedjük le a tányér belsejét tapétával. Különlegesen fog mutatni a falon a többi táblakép közt. Címkék:
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK
Így használjuk a csíkos mintát
A minták közül a csíkozás a legalkalmasabb arra, hogy egy előnytelen adottságú helyiség arányain változtassunk. De a csíkok ennél többet is tudnak. |
KATEGÓRIÁK » Legolvasottabb
Legfrissebb
01 | Design pályázat a Coninvesttől A konyhatechnológiával és belsőépítészettel foglalkozó Coninvest idén ősszel meghirdeti első design pályázatát. »
Transzparencia
A balaton-parti nyaralónál a kő mellett nem hiányozhattak a faburkolatok sem, részint burkolatk... FACEBOOK » CÍMKEFELHŐ » AJÁNLÓ »
Zack fürdőszobai kiegészítők
A német Zack fürdőszobai kiegészítők rozsdamentes acélból készülnek fényes és matt szálcsiszolt kivitelben. Megvásárolhatók a Zenit Home üzletében. |
![]() |
||||||
|
||||||